Kóstold meg

Kóstold meg

Mivel nekem maradt a fehércsokiból és a lekvárból is a karácsonyi habzsi-dőzsi után, ezért ezek a mennyiségek kb. 3 dl-es üvegnek megfelelő adagra jön ki.

 

 

 

Piskótához:

Hozzávalók:
 
6 tojás
4 evőkanál víz
10 evőkanál cukor
10 evőkanál finomliszt
1 csomag sütőpor
 
Fehércsokihoz:
 
Hozzávalók:
 
1,75 dl joghurt
0,5 dl tej
5 dkg fehércsoki
0,5 ek. vaníliás cukor
0,5 ek. zselatin 
 
Eperöntethez:
 
Hozzávalók:
 
1/4 tk pektin
10 dkg eper
5 dkg cukor
2 db nagyobb bazsalikomlevél
0,5 dl víz
fél citrom reszelt héja
 
Elkészítés:
 
Piskóta elkészítése (30x22 cm-es tepsihez) :
 
A tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjéhez hozzáadjuk a vizet, a cukrot és kemény habbá verjük.
A felvert tojásfehérjéhez egyenként hozzá adjuk a tojássárgáját, habverővel elkeverjük.
Majd a veszünk egy fakanalat, és egy irányba kavarva, kanalanként hozzáadjuk a már megszitált lisztet. Óvatosan elkeverjük. Egy tepsit kivajazunk, lisztezünk, vagy pedig sütőpapírral béleljük. Beleöntjük a kész masszát, elegyengetjük.
Előmelegített sütőbe - 180 fokra, kb. 20 perc alatt kész van. Hagyd kihűlni a tepsiben. 
Addig csináld meg a fehércsoki krémet és a lekvárt.
 
Fehércsoki elkészítése:
 
A fehércsokit gőz fölött folyamatos kevergetés mellett simára olvasztjuk. Majd felöntjük tejjel és a joghurttal. Hozzáadjuk a zselatint és a vaníliás cukrot, majd az első buggyanásig főzzük. Hagyd hűlni de néha keverd meg hogy ne legyen darabos.
 
Eperlekvár elkészítése:
 
10 dkg epret felnegyedelünk és 5 dkg cukorral és 0,5 dl vízzel együtt elkezdjük főzni. Kb. 10 perc után hozzáadjuk a pektint és a finomra aprított bazsalikomot, majd további 10 percig főzzük. Hagyd hűlni.
 
ÖSSZERAKÁS:
Mivel elég "lapos" lesz ahhoz a piskóta, hogy kettévágd, ezért félbe kell vágni úgy, hogy az egyik fele lesz a teteje.
A már kihűlt lekvárral megkened jó alaposan, ezután ráhelyezed a piskóta másik felét. Ha ez meg van mehet rá a fehércsokis öntet
is kb. 1 cm vastagon. Ha meg vagy, mehet a hűtőbe kb. 1 órára, hogy jól megdermedjen minden benne és rajta. A tetejét fahéjas cukorral vagy kakaóaval szórhatod.